Amazon Echo termékek

Amazon Alexa szerepe egy okos otthonban

Az Amazon volt az első ezen a piacon, tulajdonképpen ők hozták létre a kategóriát, hiszen 2014 őszén mutatták be az első generációs Amazon Echo okos hangszórót. Ez kezdetben kettő termék volt, az Echo és Echo Dot. Előbbi a “normál” zenehallgatásra is alkalmas, utóbbi pedig egy kis méretű, szinte csak az asszisztenssel való kommunikációra alkalmas hangú darab. A formaviláguk jelentős módosuláson esett át idő közben:

Amazon echo első és negyedik generációs modellek

Eltelt több mint 6 év és a gyártó rengeteg különböző eszközzel rukkolt elő azóta. Az egyes Echo generációkból érkezett Plus verzió, ami egy ZigBee hub-bal kiegészített modellt jelentett. Az Echo Dot 3. és 4. generációs modelljei front oldalon elhelyezett digitális órával ellátott változatban is kaphatóak lettek. Mindezek mellett, a termékpalettát egy studio minőséget kínáló, Dolby Atmos-t is támogató Echo Studio hangszórót, illetve egy pár Echo vagy Echo studio-t 2.1-es rendszerré alakító Echo Sub mélyhangszórót is forgalmaznak.

Az Amazon sem maradhatott ki természetesen az okos kijelzők üzletből, Echo Show néven futtatja termékpalettáját. Az első már 2017 végén megjelent, 1 évre rá bemutatták a 2. generációs terméket, aminek frissítéséről csak tavaly év végén rántották le a leplet. Időközben Echo Show 5 és Echo Show 8 ( a számok a kijelző méretet mutatják ) darabokkal bővítették a sort.

A konkurensektől eltérően, más tipusú/alternatív Echo eszközökkel is kísérleteztek korábban és napjainkban is. Ezeknek fizikai megnyilvánulásai az Echo Spot, Echo Look, Echo Glow, Echo Buds, Echo Flex, Echo Auto, Echo Loop és az Echo Frames. Úgy, ahogy az okos hangszórók és kijelzők, minden egyéb Echo termék is tartalmazza beépítve Alexát, az Amazon mesterséges intelligenciáját.

Echo Spot: egy kisebb méretű, gömbölyded formavilágba integrált, kerek kijelzővel szerelt eszköz. Formabontó, hasonló tulajdonságokkal, mint egy Echo Show. Sajnos, már nincs forgalmazás alatt.

Echo Look: a look egy keskeny kivitelű, álló kamera, ami nem a biztonsági szegmensbe szánt darab. A mindennapi öltözködésben és divatban hivatott segíteni a felhasználót, mesterséges intelligencia és gépi tanulás elvén. Sajnos, már nincs forgalmazás alatt.

Echo Glow: egy kis méretű, gyerekeknek szánt, RGB színekkel rendelkező fényforrás, ami Alexával irányítható.

Echo Buds: teljesen vezeték nélküli fülhallgató, ami a telefonon használt Alexa alkalmazással együttműködve képes a mesterséges intelligenciát közvetlen a fülünkbe költöztetni. Az érdekessége abban rejlik, hogy gombnyomásra képes konkurens asszisztenst; Siri-t (az Apple saját asszisztense) vagy Google Assistant-ot is életre kelteni a támogatott operációs rendszereken.

Echo Flex: közvetlenül a konnektorba helyezhető eszköz, közvetlen Alexa eléréssel. Kompakt, vezetékektől mentesen elhelyezhető, amit a gyártó garázsba vagy más nehezebben hozzáférhető helyre szánt.

Echo Auto: keskeny kivitelű, ahogy a nevéből is sejlik, autókba szánt eszköz, ami a telefonunkkal kapcsolatban állva hozza el Alexát az utakra is.

Echo Loop: titániumból készült karc és vízálló gyűrű hangszóróval és mikrofonnal ellátva, a zavartalan Alexa élményért

Echo Frames: a gyűrűhöz hasonló élményt nyújtó eszköz, szemüveg kivitelben.

Audiovizuális és technikai jellemzők

Az Echo és Echo Show eszközök hangja egy kicsit eltér a szokásostól, inkább mély-centrikus hangképpel rendelkeznek. A kisebb méretű darabok, mint az Echo Dot vagy az Echo Show 5/8, amik kisebb és kevesebb hangszóróval rendelkeznek, ezen esetben is inkább az asszisztenssel való kommunikációra használhatóak jól hangtechnikai szempontból. A nagyobb modellek, mint az Echo vagy a 10″-os Echo Show hangszórói célzott zenehallgatásra is kiválóak.

Echo Dot (4. generáció):

  • 25.4mm-es szélessávú hangszóró
  • Többmikrofonos rendszer, felhasználói kommunikációhoz
  • Multiroom audio – többszobás zenelejátszás, Alexa Multi-room Music technológiával
  • Sztereóba párosítható 2 azonos termék
  • 4 gombos vezérlés és ledes visszajelzés a termék tetején, Alexa elérhetőséggel
  • Wifi és Bluetooth
  • 3.5mm-es jack audio kimenet, külső hangszórós használathoz

Echo (4. generáció):

  • 76mm-es mélyhangszóró
  • 2db 20mm-es magas hangszóró
  • Többmikrofonos rendszer, felhasználói kommunikációhoz
  • Multiroom audio – többszobás zenelejátszás, Alexa Multi-room Music technológiával
  • Sztereóba párosítható 2 azonos termék
  • Dolby audio támogatás
  • 4 gombos vezérlés és ledes visszajelzés a termék tetején, Alexa elérhetőséggel
  • Wifi és Bluetooth
  • Beépített Zigbee hub és Sidewalk híd
  • 3.5mm-es combo jack audio kimenet, külső hangszórós használathoz
  • 3.5mm-es combo jack audio bemenet, vezetékkel való használathoz

Echo Studio:

  • 3db 51mm-es középhangszóró
  • 1db 25mm-es magashangszóró
  • 1db 133mm-es mélyahangszóró
  • Többmikrofonos rendszer, felhasználói kommunikációhoz
  • Környezethez alkalmazkodó lesugárzás kalibráció
  • Multiroom audio – többszobás zenelejátszás, Alexa Multi-room Music technológiával
  • Sztereóba párosítható 2 azonos termék
  • Dolby Atmos támogatás
  • 4 gombos vezérlés és ledes visszajelzés a termék tetején, Alexa elérhetőséggel
  • Wifi és Bluetooth
  • Beépített Zigbee hub
  • 3.5mm-es kombó jack/optikai Toslink bemenet

Echo Sub:

  • 1db 152mm-es mélyhangszóró
  • Bármely Echo hangszóró kiegészíthető vele
  • Wifi és Bluetooth

Echo Show 5:

  • 1db 42mm-es szélessávú hangszóró
  • 2db mikrofon, felhasználói kommunikációhoz
  • Multiroom audio – többszobás zenelejátszás, Alexa Multi-room Music technológiával
  • Sztereóba párosítható 2 azonos termék
  • Az egység tetején hangerő szabályzási és mikrofon/kamera letiltási lehetőség
  • Wifi és Bluetooth
  • 3.5mm-es jack audió kimenet, külső hangszórós használathoz
  • 5.5″-os érintőkijelző
  • 1 megapixel-es front oldali kamera, videóhívásokhoz, reteszelési lehetőséggel

Echo Show 8:

  • 1db 52mm-es szélessávú hangszóró, passzív radiátor basszus rásegítéssel
  • 4db mikrofon, felhasználói kommunikációhoz
  • Multiroom audio – többszobás zenelejátszás, Alexa Multi-room Music technológiával
  • Az egység tetején hangerő szabályzási és mikrofon/kamera letiltási lehetőség
  • Wifi és Bluetooth
  • 3.5mm-es jack audió kimenet, külső hangszórós használathoz
  • 8″-os érintőkijelző
  • 1mp-es front oldali kamera videóhívásokhoz, reteszelési lehetőséggel

Echo Show 10 (3. generáció):

  • 2.1-es audio rendszer tagjaként 2db 25mm-es magashangszóró
  • 2.1-es audio rendszer tagjaként 1db 76mm-es mélyhangszóró
  • Többmikrofonos rendszer, felhasználói kommunikációhoz
  • Multiroom audio – többszobás zenelejátszás, Alexa Multi-room Music technológiával
  • Az egység tetején hangerő szabályzási és mikrofon/kamera letiltási lehetőség
  • Wifi és Bluetooth
  • Beépített Zigbee hub és Sidewalk híd
  • 10.1″ érintőkijelző
  • 13megapixel-es front oldali kamera videóhívásokhoz, reteszelési lehetőséggel
  • 175 fokban automatikus követéssel ellátott motor, manuális döntési opcióval

Okos otthon központ és mesterséges intelligencia

Amazon termékek lévén adja magát, hogy az Echo-k lelkét az Amazon saját mesterséges intelligenciája, Alexa adja. Az Echo hangszórókon lévő akciógombbal is előcsalhatjuk, de természetesen hangvezérlés által is felébreszthetjük, az “Alexa” (vagy “Echo”/”Computer”) felkiáltással.

1.Minden, Alexa-hoz kapcsolt okos eszközünk és kiegészítőnk irányítható vele az Amazon Echo termékeken keresztül, illetve zenei szolgáltatásról sugározhatjuk kedvenc zenéinket rá. Néhány példa:

  • Alexa, turn on the kitchen lights! – Alexa, kapcsold fel a világítást a konyhában!
  • Alexa, pull up the blinds! – Alexa, húzd fel a redőnyt!
  • Alexa, play my work playlist! – Alexa, játszd le a munka lejátszási listámat!
  • Alexa, set the temperature to 25 degrees! – Alexa, állítsd a hőmérsékletet 25 fokra!
  • Alexa, cool down the living room! – Alexa, hűtsd le a nappalit!
  • Alexa, set the bathroom light to purple! – Alexa, állítsd a fürdőbszoba fényeit lilára!
  • Alexa, open garage door! – Alexa, nyisd ki a garázsajtót!

2.Az ‘announcement’ funkciónak hála, lakáson belüli belső kommunikációs rendszerként is használhatjuk a termékeket. Van lehetőségünk egyik szobából a másikba hangüzenetet küldeni. A gyártó az Alexa alkalmazással is integrálta a platformon keresztül a szolgáltatást, így lehetőségként nem csak otthonról használhatjuk, távolról is intézhetünk üzenetet az otthon tartózkodóknak telefonunkról. Pl.: “Úton vagyok hazafelé, szüksége van valakinek valamire a boltból?”

A ‘drop in’ funkcióval pedig folyamatos adó-vevő kapcsolatba léphetünk másik Echo eszközzel, mintegy helyiségből helyiségbe történő telefonos kommunikációt létesíthetünk.

3.Az eszközöket otthonunkban elhelyezve nem csak saját magunk tudjuk élvezni tulajdonságait, hiszen az Echo termékek 10 különböző családtag hangját képesek megkülönböztetni, így mindenki személyre szabott reakcióval találkozik.

Média és szórakozás

Az Amazon saját média szolgáltatásai, mint a Amazon Music, Amazon Prime Video, Amazon Photos alapértelmezettként használható a Echo-kkal. Egy szavunkba kerül és Alexa a platform-ról automatikusan lejátsza a kért dalt, kedvenc lejátszási listánkat, podcastünket, levetíti a sorozatunk új epizódját vagy megmutatja a korábbi családi kirándulás fotóit.

A márka nyitottabbnak mondható, más szolgáltatás is összekapcsolható az asszisztenssel. Kis hazánkban sajnos limitált a paletta, alapértelmezett zenei és podcast szolgáltatásként Spotify-t tudunk beállítani, illetve rádiós fronton TuneIn-t. Az államokban és más régióban több összekapcsolható szolgáltatás is adott, például a konkurens Apple Music, amit nekünk nincs lehetőségünk egyelőre beállítani, de valószínűsíthető, hogy a közeljövőben ez változni fog.

Mikor érdemes az Echo eszközt választani?

  • Ha egy könnyen beállítható és olcsóbb vezeték nélküli hangszórót szeretnénk, voksoljunk a Echo Dot mellett
  • Ha komolyabb zenehallgatást tervezünk, élvezzük ki azt Echo studio-val, akár Echo Sub-bal kiegészítve
  • Ha megszoktuk Alexa hangját vagy kedveljük a mesterséges intelligencia tulajdonságait, bővítsük az ökoszisztémánkat bármely Echo termékkel
  • Ha grafikus visszajelzésre is vágyunk kérdéseink feltétele során, tegyük voksunk egy számunkra optimális mérettel rendelkező Echo Show mellé
  • Ha egy kiváló főzősegédet szeretnénk, egészítsük ki konyhai eszközeinket Echo Show kijelzővel
  • Ha számunkra hasznos bármelyik támogatott szolgáltatás, amit más eszközön is használunk

A képek forrásai:

Echo 1st gen, Echo 4th gen, Echo Studio, Echo Sub, Echo Show 10 3rd gen, Echo Show 5-8-10, Echo Show 1st gen

Echo Spot, Echo Look, Echo Glow, Echo Buds, Echo Flex, Echo Auto, Echo Ring, Echo Frames

Amazon Music, Amazon Prime Video, Amazon Photos,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create your website with WordPress.com
Kezdjük el
%d blogger ezt szereti: